Hitel Blog - Aktualis Hitelek . hu

info: 06-30-837-7671

Havi Archívum 2009 február

Amit a lakáshitelekre vonatkozó állami kezességvállalásról tudni kell!

2009. február 23. - hétfő
Két év készfizető kezességet vállal az állam a munkanélkülivé vált lakáshiteleseknek

A Pénzügyminisztérium elkészítette azt a törvényjavaslatot, mely az állam által vállalt készfizető kezesség feltételeit részletezi a lakáscélú kölcsönökre vonatkozóan. A terveknek megfelelően az állam közreműködésével legfeljebb két évig csökkenthető a lakáshitelek törlesztőrészlete azoknak az adósoknak, akik önhibájukon kívül veszítették el az állásukat.

A gazdasági- és hitelválság hatására folyamatosan nőnek a lakosság terhei. A devizahitelesek a megnövekedett törlesztőrészletektől szenvednek, de különösen azok kerültek nehéz helyzetbe, akik még a munkahelyüket is elveszítették. Az állam a készfizető kezességgel elsősorban ezeken a bajba jutott hiteladósokon segítene, hogy a munkájuk után ne veszítsék el még az otthonukat is.

A lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló törvényjavaslatban foglaltaktól a gazdasági válság hatásainak tompítását és a munkanélkülivé vált lakáshitelesek terheinek csökkentését várja Dr. Veres János pénzügyminiszter. Azok a kölcsönszerződések tartoznak a tervezet hatálya alá, melyek a magánszemélyek és a bankok között a Magyar Köztársaság területén lévő lakóingatlan építéséhez, bővítéséhez, korszerűsítéséhez, felújításához, átalakításához és vásárlásához jöttek létre.

A tervezet szerint azok kérhetik az állami kezességvállalást, akik 2008. szeptember 30-a után bizonyíthatóan önhibájukon kívül (pl.: csoportos létszámleépítés, üzembezárás) vesztették el az állásukat. Az igénylőknek csatolni kell az illetékes munkaügyi központ igazolását, mely szerint a kérelmező azóta is álláskereső.

A rendelet alapján a 20 millió forint feletti lakáshitellel rendelkező adósok nem jogosultak az állami segítségnyújtás igénybevételére. A készfizető kezesség bírálatánál nem tesznek különbséget a forintban és a devizában eladósodott igénylők között. Feltétel, hogy az igénylő családjának a hitelszerződésben megjelölt ingatlanban kell lakni, illetve a kérelmezők egyike sem rendelkezhet egyéb ingatlannal.

Az állam a központi költségvetés terhére készfizető kezesként felel a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő magánszemély és bank között kötött hitelszerződés alapján fennálló lakáscélú kölcsöntartozásának a meghatározott összegéért.

A híresztelésekkel ellentétben a kezesség nem azt jelenti, hogy az állam átvállalja a hitelt, a kezesként megfizetett összeget az ügyfélnek az állam felé később meg kell téríteni. Ha az adós két év után sem tesz eleget a visszafizetési kötelezettségének, akkor a tartozás átalakul azállammal szembeni kötelezettséggé, amit majd adók módjára hajthatnak be az állampolgároktól.

A kormány ezzel az intézkedéssel el szeretné kerülni a lakáshitelek tömeges bedőlését, ezzel elkerülhetővé válik a lakás- és a hitelpiac összeomlása. Az ilyen ügyletek kapcsán az állam eltekint a kezességvállalási díj felszámolásától. A Pénzügyminisztérium kikérte a Bankszövetség véleményét is a törvényjavaslat összeállítása során, amelyet a kormány sürgősséggel terjeszt az Országgyűlés elé.

Aki a feltételeknek megfelel, az 2009. szeptember 30-ig kezdeményezheti a banknál a szerződés módosítását, az ehhez szükséges okiratok benyújtásával. A pénzintézet formai szempontokból vizsgálja a kérelmet, valamint a Takarnet rendszeren keresztül ellenőrizhetik, hogy a családtagok tényleg nem rendelkeznek másik ingatlannal. Az átütemezést követő két évben az adósnak havonta 10 ezer forint törlesztését kell vállalni.

A szerződésmódosítással az állami kezesség automatikusan létrejön, az új okiratban fel kell tüntetni a kezességgel biztosított követelés összegét. A módosítással kapcsolatban a hitelintézetek nem számíthatnak fel az igénylő felé ügyintézési díjat, vagy egyéb költséget. A készfizető kezesség az eredeti hitelszerződés szerint a módosítás hatályba lépését megelőző hónapban fizetendő törlesztőrészlet és a módosított hitelszerződés szerint fizetendő csökkentett mértékű törlesztő-részlet huszonnégy havi különbözetére vonatkozik.

A hitelintézetek a készfizető kezesség beváltását legkésőbb a módosított hitelszerződés hatályba lépésétől számított két éves kezesség lejártát követő 180 napon belül kezdeményezheti. A törvény az Országgyűlés után az Európai Bizottság elé kerül és a jóváhagyó határozat meghozatalát követő 15. napon lép hatályba.

forrás: penzcentrum.hu

Hitelgarancia a parlament előtt

2009. február 23. - hétfő

Akár már hétfőn szavazhatnak a csomagról

Két évig havi tízezer forint. Csak ennyit kellene fizetnie azoknak, akik a válság miatt elveszítették állásukat, és nem tudják kifizetni a lakásuk törlesztőrészleteit. Mindezt úgy, hogy az állam garanciát vállalna a hitelre. A javaslatról akár már hétfőn dönthet a parlament. Az ellenzék szerint nemcsak a munkájukat elvesztőket kellene támogatni.

Emelkednek a kamatok és gyengül a forint. Kilátástalan lehet, ha a lakáshitelesek még az állásukat is elveszítik.

„Hogy az adós helyett átmeneti időre belépjen az állam, és ne ajándékként vállalja át egy időre a törlesztést, hanem az adóssal szemben később neki lesz követelése, ez támogatandó” – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

A miniszterelnök egy hónapja beszélt először a nehéz helyzetbe jutottak megsegítéséről. A Pénzügyminisztérium javaslata szerint legfeljebb két éven át csupán havi tíz ezer forintot kellene törleszteniük a bajba jutottaknak. Az állam garanciát vállalna a hitelre. Két év után az adós és a bank megegyezhetne: meghosszabbítják a futamidőt, vagy emelik a törlesztőrészletet. Ha az adós két év után sem tudna fizetni, az állam kifizetné a tartozást a banknak. Az adósságot aztán az APEH hajtaná be az adóson, például a lakás elárverezésével.

„Annál egészen biztosan kevesebben lesznek, akik a két év után nem tudnak majd fizetni, mint ahányan akkor kerülnének nehéz helyzetbe, ha ezt az állam nem nyújtja” – mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő.

A javaslat azokra vonatkozik, akik önhibájukon kívül lettek munkanélküliek a válság kitörése után, 20 milliónál kisebb lakáshitelük van, és nincs másik ingatlanuk. A Fidesz szerint nemcsak őket kell támogatni, hanem mindenkit, aki viszonylag kis lakáshitelt vett fel, de már nem tudja fizetni a megnőtt törlesztőrészletek miatt.

„Akik 10 milliót, vagy 10 egynéhány milliót vettek föl, az nem egy olyan őrült összeg, hogy ne lehetne támogatni, vagy szétnyújtani a hitel visszafizetését” – mondta Soltész Miklós, a KDNP frakcióvezető-helyettese.

Hétfőn kerül a képviselők elé a csomag, és ha úgy döntenek, a parlament akár már aznap szavazhat róla.

forrás: rtlhirek.hu

A Lízingszövetség válságkezelő javaslatai

2009. február 23. - hétfő

A válság a lízingpiacot sem kímélte, a 2008 1.5 százalékos csökkenéssel zárult 2007-hez képest. A teljes listás adósnyilvántartás, pénzügyi lízing EU támogatásokban való elérhetővé tétele, etikai szabályozás a piac tisztulása érdekében– csak néhány a Magyar Lízingszövetség azon javaslatai közül, amelyekkel reagál a válság hatásainak enyhítésére.

A Magyar Lízingszövetség elemzése alapján 2008 utolsó negyedévében a lízingpiac 26 százalékos visszaesést produkált, míg a teljes évet vizsgálva 1,5 százalékos csökkenés volt 2007-hez képest. „A piacon most először tapasztaltunk koncentrálódást; a szűkülő pénzintézeti források, csökkenő beruházási kedv, a finanszírozott eszközök leértékelődése következtében több lízingcég forgalma visszaesett, egyes részterületeken szinte megszűnt a finanszírozás, a szerződések száma pedig folyamatosan csökken. Idén előreláthatóan 25 százalékkal csökken éves szinten a teljes finanszírozott összeg és ezen belül a gépjármű piac lesz a legérintettebb terület a maga 32 százalékos visszaesésével.” – hangsúlyozta Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára.

A különböző lízingpiaci szegmenseket megvizsgálva, a tavalyi év utolsó negyedévében tovább csökkent a személyautó finanszírozás részesedése az újautó-értékesítések visszaesése miatt, azonban növekedés volt megfigyelhető az ingatlanok, a gépek és berendezések lízing piacán - olvasható a lízingszövetség közleményében. A gépjármű finanszírozás szenvedte el a legnagyobb visszaesést; 2008 utolsó negyedéve 28 százalékos csökkenéssel zárult, a szerződések száma több mint 20 ezerrel volt kevesebb, mint 2007 azonos időszakában. Az ingatlan szegmensben hasonló tendencia következett be; a tavalyi utolsó 3 hónap 38 százalékos visszaeséssel zárult.

A növekedés motorját 2008 utolsó negyedévében a gépek, berendezések finanszírozása jelentette, a bővülés itt 3 százalékot tett ki, míg a flottafinanszírozásnál nem volt érzékelhető visszaesés a piacon.A Lízingszövetség előrejelzése szerint idén tovább szűkül a piac; leginkább a hitelfelvételi lehetőségek szigorodása, és az új eszközök értékesítésének akár 30 százalékos visszaesése miatt. Kedvező tendencia lehet a hitel finanszírozás kiváltása lízinggel, ami a finanszírozó pénzintézet számára nagyobb biztonságot, ezért az ügyfeleknek elérhető forrásokat jelent.

„Idén egyedül az ingatlanlízing és az eszközlízing finanszírozásában várhatunk növekedést, abban az esetben, ha a visszlízing illetékébe beszámítható lesz az eredeti illeték, illetve engedélyezik a pénzügyi lízing használatát az EU támogatásoknál.” – tette hozzá Mészáros György, a Lízingszövetség elnöke. A Magyar Lízingszövetség idén is egységes álláspontot képvisel a válsággal kapcsolatosan és aktív, kezdeményező szerepet vállal a lízingpiac fejlődése, stabilizációja, az ügyfelek jobb és átláthatóbb tájékoztatása és rizikóinak csökkentése érdekében.

forrás: hvg.hu

Rekordnyereség és leépítés az OTP-nél

2009. február 15. - vasárnap

AZ OTP-csoport 2008-ban rekordnagyságú, 303,5 milliárd forint konszolidált adózott profitot ért el, 45,5 százalékkal többet az előző évinél. 500 fős elbocsátást terveznek.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentés alapján a 303,5 milliárd forintos profit két jelentős egyszeri tételt tartalmaz: a Garancia Biztosító 121,4 milliárd forintos nettó értékesítési eredményét, illetve egy jelentős goodwill értékvesztés-leírást az ukrán és a szerb leánybank esetében, ami a tőkemegfelelésre nincs hatással, az eredményt azonban 34,8 milliárd forinttal mérsékelte.

A bankcsoport korrigált adózott nyeresége így 219 milliárd forint, 5,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, és a módosított előrejelzésnek megfelelő. A menedzsment, tekintettel a 2008 második felétől erőteljesen jelentkező negatív piaci hatásokra, egyértelműen sikeresnek ítéli az egyedi tételekkel korrigált adózott eredményt - derül ki a jelentésből.

A jelentés egyebek mellett kiemeli a javuló éves kamatmarzsot, az 50 százalék alatti kiadás/bevétel mutatót, a stabil saját tőke arányos nyereséget (ROE), a kedvező tőkehelyzetet, a dinamikus hitelezést és a romló portfólióminőséget.

Az egyedi tételekkel korrigált negyedik negyévi adózott nyereség 45,2 milliárd forint volt, az előző negyedévinél 15,6 százalékkal, az egy évvel korábbinál 14,3 százalékkal kisebb, és meghaladja az elemzői várakozásokat.

A nettó kamatbevételek 2008-ban 17,6 százalékkal nőttek, míg a nettó díj- és jutalékbevételek 5,7 százalékkal bővültek. A nettó kamatmarzs 5,76 százalékos szintje 12 bázisponttal magasabb, mint 2007-ben volt. A működési költségeket illetően sikerült tartani az egész évre jellemző erős kontrollt, ennek következtében a kiadás/bevétel mutató 3 százalékponttal javult, és 50 százalék alá esett.

A céltartalékképzés a romló makrogazdasági környezet és számos deviza jelentős mértékű gyengülése miatt az előző évi több mint másfélszeresére, 107,6 milliárd forintra nőtt. A csoportszintű kockázati költségszint (1,73 százalék) egy év alatt megduplázódott. A portfólió minősége romlott, a problémás kinnlevőségek aránya 1,2 százalékponttal, 5,4 százalékra nőtt. A hitelekre képzett értékvesztés állománya 2008-ban elérte a 270 milliárd forintot, éves szinten 51,3 százalékkal nőtt. A problémás hitelek fedezettsége 64 százalék.

A konszolidált mérlegfőösszeg az elmúlt egy évben 11,6 százalékkal bővült, és meghaladta a 9442 milliárd forintot. A bruttó hitelállomány 21,6 százalékkal bővült és meghaladta a 7006 milliárd forintot, az állományi dinamikát jelentősen segítette számos helyi deviza (HUF, UAH, RON, RUB) gyengülése a dollárral és a svájci frankkal szemben. A betétállomány jóval szerényebb mértékben, 3,5 százalékkal nőtt, sőt, a negyedik negyedévben 3 százalékkal csökkent. A hitel/betét mutató éves szinten 114,3 százalékról 134,3 százalékra emelkedett.

Az OTP Banknál várható leépítésekkel kapcsolatban egy pénteki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a létszámot a hitelállomány és a tranzakciók alakulásával összhangban kell alakítania a banknak, így maximum mintegy 500 fő leépítésével számolnak. Az OTP-csoport Magyarországon mintegy nyolcezer embert foglalkoztat. A csoporttagoknál ugyancsak az üzletmenetnek megfelelően fog változni a létszám.

forrás: fn.hu

Ugrásra készen toporognak a befektetők

2009. február 10. - kedd

A 2008 őszén kialakult vérengzés az európai befektetési alap szektorban úgy látszik már a múlté, a legfrissebb adatok szerint ugyanis már enyhe tőkebeáramlást láthattunk az utolsó negyedévében. A szakértők szerint az alacsony kamatkörnyezetnek hála az év folyamán újra visszatérhet a befektetők vásárlási láza. Ezt erősíti meg az is, hogy a kockázatvállalási hajlandóság jelenleg túlzottan alacsony szinten található, az ügyfelek pedig egy idő után már nem érik majd be a betéti kamatokkal.

Az európai befektetési alapszektor a 18 hónapos átok után kezd a halottaiból feléledni, mivel az értékesítési adatok végre tőkebeáramlásról tanúskodtak 2008 novemberében. A Lipper FMI adatai szerint, halovány 10 milliárd eurónyi friss tőke érkezett az európai alapokhoz, miközben 2008 szeptemberében és novemberében összesen 278 milliárd euró értékű befektetési jegyet váltottak vissza az ügyfelek - írja a Financial Times.

“Az európai vagyonkezelési szektor hajóját igencsak megtépázta a pénzpiaci válság, azonban az utóbbi hónapokban a jelek szerint megnyugodtak a kedélyek” - áll a Lipper jelentésében. Az alapkategóriákat megnézve azt láthatjuk, hogy elsősorban a pénzpiaci alapok preferálták az ügyfelek, azonban a részvényalapok is friss tőkét tudtak magukhoz vonzani. Utóbbi alapkategória nettó értékesítése 2008 novemberében 589 millió eurót mutatott, ezen belül is a tőzsdén kereskedett alapok voltak a legkelendőbbek (ETF) 4 milliárd eurós plusszal.

A pénzpiaci alapok a jelek szerint jól tartották magukat a válság közepette is, Angliában például a vezető alapkezelő (Cofunds) értékesítéseinek 10 százaléka volt ezekhez az alapokhoz köthető. Az alacsony betéti kamatoknak hála 2008 utolsó negyedévében a vállalati kötvényalapok is keresettek voltak, amik a Cofunds értékesítéseinek 20 százalékát adták. A kötvényalapok keresettsége a drasztikus kamatcsökkentéseknek köszönhető, hiszen a korábbiaknál súlyosabb recesszióban nem engedheti meg magának a Bank of England, hogy ne tegyen meg mindent a gazdaság beindítása érdekében.

A Lipper elismeri, hogy az értékesítési adatok egyelőre relatíve alacsony szinteken állnak, azonban ez lehet az első jel arra, hogy a befektetők, ha óvatosan is, de kezdenek visszatalálni a korábban annyira népszerű befektetési alapokhoz. Bella Caridade-Ferreira, a Lipper FMI piackutatási osztályának vezetője mindehhez hozzátette, hogy az alagút végén pislákoló fény megjelenése erőt adhat a piaci szereplőknek, hogy megéri küzdeni.

Látható már az alagút vége

“A visszaváltások igaz, hogy erősen visszaestek, azonban egyelőre még a nagyobb tőkebeáramlás elmaradt. A befektetők jelenleg inkább a kivárás taktikáját választják, vagy a biztonságot és a likviditást előtérbe helyezve bankbetétbe teszik a pénzüket” - mondta el Cardidade-Ferreira. A szakértő azonban azt is hozzátette, hogy az év során nagy valószínűséggel a piac újjáéledésére lehet számítani. “A kamatok meglehetősen alacsonyan vannak, és azok is maradhatnak 2009-ben, ezért arra számítok, hogy a hozammaximalizálás jegyében újra keresettek lesznek az alapok” - tette hozzá a Lipper szakértője.

Egyes országok egyértelműen profitálhatnak a piac feltámadásából, azonban nem szabad megfeledkeznünk a Bernard Madoff féle csalásról, ami Európában is éreztette a hatását. Caridade-Ferreire szerint a csalás például a francia és spanyol befektetőket kedvetlenítheti el, ugyanis itt láthattunk olyan lakossági ügyfeleket kiszolgáló alapokat, amik közvetlenül vagy közvetve a Madoff által érintett alapok alapjaiba, vagy unit-linked termékekbe fektettek. A befektetők többsége pedig nem is sejtette, hogy a pénzét ilyen helyen pihen, ami aláásta a pénzügyi rendszerbe vetett bizalmukat.

A korábbi megállapítások a - világ második legnagyobb piacának tekinthető - luxemburgi bejegyzésű alapokra is vonatkoznak, ahol a legfrissebb hírek szerint az alapok összes problémás kitettsége elérheti a 2 milliárd eurót. A Bloomberg értesülései szerint 16 alapnak volt valamilyen kitettsége a Bernard Madoff által vezetett alapokban, ahol időlegesen fel is függesztették a befektetési jegyek visszaváltását.

forrás: portfolio.hu

Sokkoló hír a Citigroupról!

2009. február 5. - csütörtök

Az AP hírügynökség információ szerint a Citigroup még ma elképesztő bejelentésre készül: a bankóriás hitelezni fog. Az irónia nem indokolatlan: a pénzintézet eddig összesen 45 milliárd dollár állami segélyt szívott magába anélkül, hogy bármit is változtatott volna „defenzív” hitelpiaci magatartásán. Az új kormány a jelek szerint elszánta magát, hogy kikényszerítse a megsegített bankoktól a hitelezés beindítását.

A Citigoup és az adóbevételekből megtámogatott amerikai óriásbankok egyre nagyobb nyomás alá kerültek az elmúlt hetekben, hogy az állami tőkeinjekciót ne csupán mérlegük javítgatására, hanem vállalati és lakossági hitelezésre fordítsák. A Citigroup a tervek szerint összesen 36,5 milliárd dollár új hitel kihelyezésére vállalkozik: a bank 25,7 milliárd jelzálogkölcsönt, 5,8 milliárd hitelkártya-kölcsönt, 2,5 milliárdot személyi és üzleti kölcsönt, 1,5 milliárd vállalati kölcsönt és 1 milliárd dollár diákhitelt kíván kibocsátani

A bank jelzálog-részlege 10 milliárd értékben olyan jelzálog alapú  értékpapírt vásárol, amelyek fedezete megfelel a legnagyobb – államosított -  amerikai jelzálogbankok fedezeti előírásainak. 7,5 milliárd dollár értékben vásárolnak elsőrendű minősítésű jelzálogpapírokat a másodlagos piacon, a maradék 8,2 milliárd dollárt pedig közvetlen jelzáloghitelezésre fordítják.

A Citigroup újkeletű lelkesedése a hitelkihelyezési lehetőségek iránt a remények szerint az első lépések egyike a hitelpiaci válság leküzdésére. A szigorodó állami felügyeletre utal, hogy a Citigroup kínosan ügyel az állami pénz felhasználásának átláthatóságára, és külön is hangsúlyozta, hogy szó sem lehet prémiumok és osztalékok megítéléséről.

forrás: ecoline.hu

Elszáll a forint, vagy jön a korrekció?

2009. február 3. - kedd

Nagy gyengülési hullám söpört végig januárban a forint és a régiós devizák piacán, melynek hatására a hazai fizetőeszköz új történelmi mélypontot ütött meg. A Portfolio.hu által havi rendszerességgel megkérdezett alapkezelők az egy hónappal ezelőtti állapothoz képest már kevésbé pesszimisták, azonban rövid távon a többség még gyengülésre számít. Hosszabb távon viszont már tisztul a kép, az erősödést várók felé billen a mérleg nyelve. A kötvénypiaci hozamcsökkenés tekintetében is mérséklődött a profik optimizmusa, talán emiatt láthatjuk azt, hogy a saját benchmarkhoz képest a kötvényeket egyre kevesebben súlyozzák felül.

Januárban történelmet írt a forint, ugyanis a jegyzések a 299.3 forint/eurós szinteknél soha nem látott mélypontot állítottak fel. A hazai fizetőeszköz árfolyama az év első hónapjában folyamatosan gyengült, bár a 300-as szinthez érve úgy tűnik pszichológiai tényezők miatt már nem lesz olyan könnyű továbbhaladni. Persze rögtön hozzá kell tenni, hogy amennyiben a nemzetközi hangulat azt diktálja majd, úgy nehéz lesz a 300-as szintnek is ellenállni.

A gyengülés mindazonáltal nem nevezhető unikumnak, hiszen a régiós devizák mindegyike esetében leértékelődési nyomást lehetett tapasztalni. A világ fejlett részein ugyanis a gazdaság állapotáról továbbra is rendkívül negatív képet festő makroadatok zöme látott napvilágot az elmúlt időszakban, mely a befektetők kockázattól való elfordulását eredményezte. Ez áll elsősorban a hazai fizetőeszköz gyengülése mögött is.

Mindenesetre a januári jelentős gyengülést követően az előttünk álló időszakra már kevésbé pesszimisták az általunk megkérdezett profi befektetők. A január eleji felméréshez képest ugyanis nőtt azok aránya, akik három hónapos időtávon már a korábbi véleményüknél kisebb mértékű forintárfolyam gyengülést valószínűsítenek. Az mindenesetre továbbra sem jó jel, hogy még így is többségben vannak azok, akik az 5%-nál nagyobb gyengülést látják valószínűbbnek.

Az egy éves időtáv esetében is határozott elmozdulás figyelhető meg (egy hónap leforgása alatt) a forint erősödésének irányába. A többség szerint 12 hónapos időtávon a 299-es szintről a hazai fizetőeszköz már az erősödés irányába veszi majd az irányt.

Mi lesz a hozamokkal?

Az állampapírpiac másodlagos piacán a forgalom továbbra is rendkívül alacsonynak tekinthető, a befektetők várakozási álláspontra helyezkedtek. És amíg a nemzetközi hangulatban javulás nem áll be, addig ezen állapot is nehezen tud majd javulni, és persze sok függ a forintpiaci eseményektől is.

A MAX index januárban kismértékben emelkedett, és az alapkezelők az előttünk álló három hónapban nem is várnak a 335.8-as szintről érdemi elmozdulást. Míg január elején még a hozamcsökkenést valószínűsítők többen voltak, mostanra kiegyensúlyozottá vált a helyzet. A hosszabb távú kitekintés esetében nem történt elmozdulás a múlt havi felméréshez képest (az eltérő százalékos arányok a felmérésben 2-vel kevesebb résztvevőnek tudhatók be). A profik továbbra is hisznek a hozamcsökkenés szcenáriójában a hosszabb távú kitekintés alapján.

Egyre óvatosabbak

Óvatosabbak az alapkezelők a kötvénypiaci hozamok elkövetkező időszaki csökkenését illetően, mint egy hónapja, mely a benchmarkhoz viszonyított kötvény súlyok tekintetében is megmutatkozik. Kevesebben tartják felülsúlyozáson a kötvényeket, miközben az alulsúlyozók és egyenlő súlyon tartók aránya is emelkedett.

forrás: portfolio.hu