A Bankszövetség frissen megválasztott elnökének egyik első dolga az lesz, hogy felvegyék a kapcsolatot a Pénzügyminisztérium és az MNB képviselőivel a devizahitelezés szabályozása és egy egészséges kompromisszum ügyében. A bankoknak mindenesetre már vannak alternatív javaslatai. Erdei Tamással beszélgettünk.
Portfolio.hu: Kis szünet után ismét Ön a Bankszövetség elnöke. Változik-e valami a második Erdei-érában az elsőhöz képest?
Erdei Tamás:A mai helyzet összehasonlíthatatlanul nehezebb, mint ami az elmúlt években volt. Gazdasági válság, az ország belső problémái, a bankokkal szembeni kritikus megjegyzések - mindezek nem, vagy csak alig jellemezték a korábbi időszakot. Problémák mindig voltak, de most sokkal nehezebb a feladat. Nagyon fontos, hogy a bankrendszer összezárjon, és szakmai alapon - az egész magyar gazdaság érdekében, és nem öncélúan - olyan megoldásokat keressen és találjon a hatóságokkal, a törvényalkotókkal, amelyek egyaránt képviselik mind a gazdaság, mind a bankok szakmai érdekeit, és mindenféleképpen előremutatóak. Ez ma nagyon komoly, felelősségteljes feladata a Bankszövetségnek. Mivel ez nehéznek ígérkezik, ezért vállaltam, hogy megpróbálom ezt a kompromisszumot megteremteni, a bankok támogatásával.
P.: Az elnökségbe nagyon komoly bankok vezetői kerültek be. Ez változtat-e valamit a helyzeten?
E. T.: Az előző elnökség is nagyon erős, színvonalas volt. A bankok felismerték, hogy ebben a helyzetben különösen fontos a Bankszövetség érdekérvényesítő képességének erősítése. Szerencsére komoly bankvezetők támogatását sikerült megnyerni ahhoz, hogy ütőképes elnökség jöjjön létre. Ez reményt ad arra, hogy megfelelően tudjuk képviselni a szakma és a gazdaság érdekeit.
P.: Az MNB devizahiteles akcióját nem előzte meg egyeztetés. Mit lehet tenni ilyen helyzetben?
E. T.:Ez minket is meglepett, hiszen hónapokkal ezelőtt volt egy egyeztetési kezdeményezés. Akkor szakértői szinten a Bankszövetség válaszolt, de megszakadtak a tárgyalások, és derült égből villámcsapásként érkezett a javaslat a Magyar Nemzeti Bank részéről. Mint mindenhez, természetesen ehhez is abszolút szakmai alapon állunk hozzá: olyan kompromisszumra törekszünk, amely egyformán szolgálja a hatóságok, az MNB, a bankrendszer, és legfőképpen az ügyfeleink érdekeit. És nemcsak a lakosságot értem ügyfelek alatt, hanem az építőipart, az építőanyag-ipart, az ingatlanpiacot is. Úgy érzem, a beharangozott szabályozás részelemeiben elfogadható, tárgyalható, de összességében egy ilyen időszakban tovább mélyíti a recessziót. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a pénzügyi stabilitás érdekében az adható hitel mértékét maximalizálni kell. A tervezetben 70 százalékos hitel-fedezet arány szerepel a forintalapú jelzáloghitelnél, amelynek esetében a 80 százalékos mérték számunkra elfogadható megoldás lenne. Ma már az eurót - különösen egy 25-30 éves futamidejű hitelnél - ugyanúgy hazai devizaként kell kezelni, mint a forintot, hiszen valószínűsíthetően 3-4 éven belül már euróban kapjuk a fizetésünket. Ezért mi az euróban is hasonló mértékre gondolunk, az egyéb devizákban történő finanszírozásoknál pedig egyetértek abban: kell egy restrikció, hogy az ügyfelek ne vállaljanak be felesleges árfolyamkockázatokat. Ez a pénzügyi stabilitás szempontjából teljesen akceptálható igénye a Magyar Nemzeti Banknak.
Vitatkoznék viszont a prudenciális kérdésekben, a bankok kockázatviselő képességének megítélésében. Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy törvény vagy kormányrendelet szabályozza, milyen fedezetek és milyen jövedelemszint mellett adhatnak hitelt a bankok. Egyrészt, ha a jelenlegi tervezetet nézzük, a lakosság mintegy kétharmada elesik a lehetőségtől, hogy egyáltalán hozzájusson egy elfogadható mértékű lakáshitelhez. Más fedezeteket abszolút nem vesz figyelembe, pedig egy másik lakás épp úgy lehet addicionális fedezet, mint a szülők vagy a nagyszülők készfizető kezessége. A bank nyugodtan tolerálhatná, hogy egy fiatal diplomás pár a pályakezdéskor alacsonyabb jövedelemmel rendelkezik, tudván: jövedelemszerző képességük gyorsan nőni fog. A banknak saját magának kell eldöntenie, milyen kockázatot hajlandó felvállalni. Hogy aztán kockázataihoz mérten milyen céltartalékokat és milyen biztosítékokat kér, erre van a PSZÁF, erre vannak a különböző prudenciális szabályok. Ráadásul az elképzelésnek az egész gazdaságra visszatartó hatása lenne: nemcsak az újlakás-építést fékezné le teljes mértékben, hanem a használt lakások forgalmát is, akár az ingatlanpiaci árak zuhanásához vezethet. Recessziós időszakban nem lehet célja egy kormánynak, hogy tovább mélyítse a válságot. Ebben a helyzetben kiegyensúlyozott, a pénzügyi stabilitást nem sértő megoldásokról lehet szó.
De hozhatok más példákat is. A bankok - nagyon helyesen - elkezdték az átütemezési tárgyalásokat a nehezebb helyzetbe került ügyfelekkel. Sok esetben kedvezményeket adnak, amelyek új hitelszerződések formájában jelennek meg. Az új szabályok érvényessége esetén ezeket már nem lehet megkötni, átstrukturálni. A javaslat az ügyfelek bankhoz kötését is jelenti, jóllehet korábban alapelvárásként fogalmazódott meg, hogy az ügyfél egy másik banknál kedvezőbb konstrukcióra tudja cserélni a hitelét. Az új bank már nem tudna ajánlatot tenni, csak az új, a szigorított feltételekkel, amiből az következik, hogy a lakosság nem tud bankot váltani, odaláncolják a korábbi bankjához. Ezek olyan szakmai érvek, amelyeket meg kell beszélnünk, hogy közös nevezőre jussunk. Mi is tisztában vagyunk azzal, hogy az ország pénzügyi stabilitása a legfontosabb kérdés. Olyan megoldást kell találnunk az MNB-vel és a Pénzügyminisztériummal közösen, amely ezt a célt szolgálja, de ezen nem lép túl, és hagyja, hogy a piac normális keretek között működjön. Egyébként kicsit “eső után köpönyegnek” tartom a javaslatot: a devizahitel-állomány ma már megvan, hál’ istennek csökkennek a forinthitel-kamatok, a jegybanki alapkamat is mérséklődik, egyre több bank lép ki a piacra tiszta forinthitel konstrukcióval. Azáltal, hogy a kamatok csökkentek, ezek kezdenek versenyképesek lenni a devizahitelekkel. Úgy érzem, ha meghatározzuk a durvább kereteket, a többit rá lehet bízni a piaci szereplőkre, és a piac megfelelően, prudensen fogja korrigálni a korábbi lépéseket.
P.: Egy elterjedt vélemény szerint ha a magyar bankok nem tudják a lakosságot hitelezni, akkor a vállalatokat fogják.
E. T.: És akkor a vállalatok kinek adják el a termékeiket? Miből lesz a belföldi vásárlóerő? Ha fékezzük a belföldi vásárlóerőt, akkor a belföldi piac megszűnik. Minden exportra fog menni? Nem, ez az összefüggés nem igaz. A történet nem arról szól, hogy nincs elegendő forrás, szerencsére ezen túlvagyunk. A történet kockázatokról szól: a bankok igenis nagyon prudensek, óvatosak a kockázatok vállalásában. Ez nem csereszabatos, hogy van 1 forintunk, amit adjunk oda a lakosságnak, s ha nem, akkor a vállalatoknak. Ez abszolút szakszerűtlen, amatőr hozzáállás: ha a bankok jó vállalati kockázatokat látnak, akkor a vállalatokat is megfinanszírozzák. A lakossági jelzáloghiteleken keresztül pedig piaci lehetőséget teremtünk a vállalatoknak, hiszen akkor lehet téglát termelni, csapot gyártani, betont keverni, építkezni, vállalkozni. A kettő összefügg, nem lehet szeparáltan nézni a gazdaságot.
P.: Érkezett már valamilyen megkeresés a kormányzat vagy a jegybank részéről, hogy üljünk le tárgyalni erről a koncepcióról? Most szedem össze az információkat. Úgy tudom, hogy ez mindenkit meglepetésszerűen ért, jelen pillanatban a Pénzügyminisztérium vizsgálja a tervezetet. Én még nem láttam, csak annyit tudok róla, amennyit a médiában olvastam. Az első dolgaim egyike az lesz, hogy felvegyem a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Bankkal, kezdeményezzük a tárgyalást a PM-mel közösen. Ne a sajtón keresztül üzengessünk egymásnak, hanem szakmai érvek alapján találjunk jó megoldást. A Bankszövetségnek pontosan ez a szerepe. Nem az, hogy a valaminek a megjelenése után vitatkozzon; hanem előtte együtt leülni, és észérvek, szakmai megfontolások alapján közösen kidolgozni olyan tervezeteket, rendeleteket, iránymutatásokat, amelyek mindenki érdekeit figyelembe veszik.
E. T.:
P.: Lehet olyan kompromisszumot kötni, amelyben a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad?
E. T.: Ez az egyetlen lehetőség mindannyiunk számára, hiszen Magyarországról beszélünk, nem parciális érdekekről van szó. A kérdés komplex, az egész magyar gazdaságot, az egész magyar lakosságot, az egész magyar pénzügyi rendszert érinti. Nincs más megoldás, mint egészséges kompromisszumot találni, amely mindenki számára elfogadható.
P.: Melyek azok a feladatok, amelyeken a következő hónapokban még végig kell menni?
E. T.: Rengeteg feladat van. Mondhatnám a magatartási kódex aláírásából következően a hitelintézeti törvény módosítását. Az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatosan asztalon van a pénzügyi felügyelet és az ezzel kapcsolatos rendszer átalakításával foglalkozó törvénytervezet, amelyről szakmai állásfoglalást kell kialakítanunk. De beszélhetnék a csődtörvényről, a magáncsőd intézményével kapcsolatos ügyekről, a tartós lekötésű betétek kamatadó-kedvezményének problémáiról. Rengeteg nagy, és még több kis ügy van, amelyeket a következő hónapokban közösen kell megoldanunk. De a legfontosabb az, hogy a bankrendszer a médián keresztül és a szakmai magatartása révén visszaszerezze azt a bizalmat a lakosságnál és a vállalkozóknál, ami feltétlenül szükséges a működéséhez. A mi szakmánk a bizalomra épül, és ha ez nincs meg, akkor a jelent és a jövőt egyaránt megnehezíti. Szeretnék személyesen hozzájárulni a lakosság, az ügyfeleink meggyőzéséhez: ez a szakma igenis képes, akar, és az ő érdekeiket is képviselve próbál színvonalas, európai szintű pénzügyi szolgáltatást nyújtani számukra.
P.: Nem tart-e attól, hogy a következő hónapokban erősödhet a bankellenes hangulat? Kis túlzással az egyik pillanatban arról szól a történet, hogy mentsük meg a devizahiteleseket, a következőben meg arról, hogy betonozzuk be őket a bankjukhoz…
E. T.: …és az egyik pillanatban arról szól a történet, hogy miért nem hiteleznek a bankok, a másik pillanatban pedig arról, hogy hogyan korlátozhatjuk a hitelezésüket. Nem könnyű feladat, de szeretem a kihívásokat. Ezek megoldhatóak értelmes, normális párbeszéddel. Valóban kialakult ez a hangulat, sokszor szakszerűtlenül, igaztalanul, bár azt nem vitatom, hogy néha lehet némi alapja is. Nekünk az a dolgunk, hogy elmagyarázzuk a lakosságnak, az ügyfeleinknek, a hatóságoknak, hogyan működik ez a rendszer. Meg kell hoznunk azokat a kompromisszumos döntéseket - lásd magatartási kódex -, amelyekkel biztosítékokat rakunk a rendszerbe, hogy az ügyfelek is úgy érezzék, korrekt szolgáltatásokat kaptak. Természetesen ebben az időszakban ez nem könnyű: választások előtt állunk, ilyenkor kicsit mindig erősödik a retorika. Ebből a szempontból hálás téma, mondhatni: kellemes időtöltés a bankokat, bankárokat piszkálni. Ezek azonban nagyon rövid távú poénok, mivel itt lényegesen többről van szó: nevezetesen a magyar gazdaságról. És a választások után is van élet.
A pénzügyi rendszer hozzátartozik a mindennapjainkhoz, a boldoguláshoz, akár a magánéletünkben, akár a vállalkozásunkban. Ezért a megítélését a helyére kell tenni, szakmai vitákból nem szabad politikai csatákat kreálni. Szakmai feladatokat szakmai alapon kell megoldani, a politika a politikusokra tartozik. Összemosódik a világgazdasági válság az amerikai bankrendszer problémáival, és hirtelen olyan általánosításig jutnak el egyesek, hogy ez Magyarországon is így van. Ez nem igaz: egyfelől az európai és a magyar bankrendszer másként működött, másfelől a magyar bankrendszer mindvégig egészséges volt, most is az, és egészséges is marad. Megfelelő tőkével rendelkezik: a magyar adófizetőknek egyetlen fillért sem kellett betenni a magyar bankokba, miközben nálunk lényegesen fejlettebb országokban óriási pénzeket kellett invesztálni, hogy megmentsék a rendszert. És betették ezeket a pénzeket, mert ha szeretjük, ha nem: a pénzügyi rendszer a gazdaság egyik alapja. Egy stabil, biztonságos, bizalommal övezett pénzügyi rendszer nélkül nem lehet egészséges gazdaságot építeni és fenntartani. A kommunikációban is ebbe az irányba kell mennünk. Meg kell értetnünk az emberekkel, és természetesen a bankoknak is olyan magatartást kell tanúsítaniuk, hogy az ügyfelek érezzék: a bankok nem visszaélnek az erőfölényükkel, hanem valóban szolgáltatást adnak. Nekünk sem megy jól az üzlet, ha az ügyfeleinknek nem megy jól. Ha valakinek érdeke, hogy a magyar gazdaság újra talpra álljon, hogy a lakossági és vállalati ügyfeleink fizetni tudják a törlesztő részleteiket, hát azok éppen a bankok. Evidens érdekünk, hogy minden dolgot támogassunk, amely a gazdasági recesszióból kisegíti az országot.
P.: Ez az év eléggé rémálom volt a lakosság és a vállalkozások számára egyaránt. 2010-ben mire számíthatunk, ha banki szolgáltatásokat akarunk igénybe venni?
E. T.: Csak jó hírekkel tudok szolgálni: vagyunk és leszünk. Szolgáltatásokat fogunk nyújtani, hitelezni is fogunk, de természetesen sok minden megváltozott. Részben a világgazdasági körülmények miatt, és részben a magyar gazdaságpolitika problémái miatt: az elmúlt években nagyon sok pénzt költöttünk, és ez tovább nem tolerálható. Nem véletlen, hogy a gazdasági válság ennyire megtalálta Magyarországot, hiszen nem voltunk rá felkészülve. Ha a magyar gazdaságot összehasonlítjuk a nyugat-európaival, az amerikaival, ott megvolt az a tartalék, amellyel az államok ki tudták segíteni a központi büdzséből a gazdaságukat, hogy azt kevésbé sújtsa a recesszió. Mi olyan eladósodott helyzetben voltunk-vagyunk, hogy ezzel az eszközzel nem lehet élni, mert nincs miből. Ebből adódóan a válság minket mélyebben érint. Ugyanakkor a magyar bankrendszer szeretne szolgáltatásokat nyújtani, és ehhez megvan a kellő mozgástere. A tavalyi forrásszűke mára megszűnt, a pénzügyi életbe nagyjából visszatért a bizalom. Természetesen két dolog teljesen más, mint korábban volt. Az egyik az ár: azok a kamatrések, amelyekhez korábban hozzá tudtak jutni a bankok - akár betét formájában, akár a pénzpiacokon -, messze drágábbak lettek. Ennek az árát sajnos mindenkinek meg kell fizetni, aki hitelt szeretne felvenni. A másik pedig a kockázatok, amelyek nagyon megnőttek: a bankok sokkal óvatosabban helyeznek ki pénzeket, sokkal nagyobb biztosítékokat szeretnének látni, és ameddig tart a recesszió, rengeteg a bizonytalanság. Nehéz megítélni egy vállalat piaci helyzetét, hogy milyen lesz holnap, holnapután. Valóban visszatérnek-e a legfontosabb exportpiacaink, reális-e az a feltételezés, hogy el tudunk érni exportnövekedést? Ezek olyan kockázati tényezők, amelyek nehezítik az új hitelek kihelyezését. Ugyanakkor a bankoknak arra kell koncentrálniuk, hogy megtartsák meglévő állományukat, hogy mindenben segítséget nyújtsanak ügyfeleik számára. Akár a vállalatokról, akár a lakosságról beszélünk, egyértelműen ezt diktálja a bankok érdeke is.
forrás: portfolio.hu