Hitel Blog - Aktualis Hitelek . hu

info: 06-30-837-7671

Hozzászólások Címkével ‘árfolyam’

Tartja magát a forint - változó széljárás

2010. január 29. - péntek

Miközben a fejlett részvénypiacok tegnap és ma hajnalban is estek, a dollár pedig féléves csúcsra jutott a görög fejlemények miatt szenvedő euróval szemben, addig a forint szokatlanul stabilnak mutatkozik a közös európai fizetőeszközzel szemben. Úgy tűnik, hogy változóban vannak a korábban megfigyelt piaci összefüggések, korrelációs együtthatók, de nemcsak a forint, hanem a térség többi devizája esetén is.

Az amerikai részvénypiacok tegnapi újabb esése, illetve a dollár ma hajnali féléves euróval szembeni csúcsa korábban könnyen kiváltott intenzív forintgyengülést, most viszont csaknem stabil forintról beszélhetünk az euró ellenében. A tegnap délutáni 271-271.50 körüli jegyzések ma reggelre 271.50-272 közötti emelkedtek. A lengyel zloty és a cseh korona is jól tartja magát.

A dollárral szembeni forintjegyzések továbbra is a 194.50-195 körüli szinten mozognak,a svájci frankkal szembeniek 185 körül mozognak a bankközi piacon.

Ma jelenik meg 11 órakor az eurózóna előzetes januári fogyasztói árindex statisztikája, majd fél háromkor egy nagy jelentőségű adat: a negyedik negyedéves előzetes amerikai GDP-adat. Ez alapvetően befolyásolhatja a délutáni nemzetközi befektetői hangulatot. Délután négy óra előtt teszik közzé a chicagói beszerzési menedzser index, illetve a michigani fogyasztói bizalmi index (felülvizsgált) januári értékeit.

forrás: portfolio.hu

Szárnyra kapott a forint is

2010. január 11. - hétfő

Kitart a forint lendülete a hétfői kereskedésben, miután még mindig lelkesednek a befektetők a külföldi piacokon. Az európai és a régiós tőzsdeindexek is tovább menetelnek, és a forint kiváló teljesítménye sem egyedüli a térségben.

A 266.38-as szinten is megfordult a forint árfolyama, ami további erősödést jelent a pénteki szintekhez képest. A hazai fizetőeszköz utoljára november 18-án volt ilyen erős. A térség devizái kivétel nélkül gyarapodást tudnak felmutatni eddig a hétfői kereskedésben.

forrás: portfolio.hu

Háromheti csúcson indít a forint

2009. november 16. - hétfő

Jó hangulatban indult a kereskedés ma reggel az ázsiai piacokon, amelynek hatása a jelek szerint átterjedhet Európára is. Ennek nyomán a forint a pénteki erősödését folytatni tudta ma reggel, így az euróval szemben háromheti csúcsra kúszott.

A vártnál gyengébb, pénteken közzétett magyar GDP-adat nem tudta elvenni a forint erejét, késő délutánra 268.50-ig jutott az euróval szemben, ma reggel pedig további egy egységgel erősödött, ami október 27. óta a legerősebb magyar fizetőeszközt jelenti. A javuló kockázati étvágy jele, hogy a dollár ma reggelre csütörtök után újra megközelítette az euróval szemben az 1.50-es szintet, azaz gyengülőben van. 

 

Ma reggel tette közzé a Magyar Nemzeti Bank a harmadik negyedéves pénzügyi számlák statisztikát, amelynek egyik negatív üzenete, hogy az utóbbi négy negyedévben GDP-arányos államháztartási hiány 6% fölé ment (a másik, hogy már most 80% közelében áll az államadósság), kedvező viszont az ország finanszírozása szempontjából, hogy a lakossági megtakarítások tovább emelkedtek. Ma délután 3 órakor kezdődik az a sajtótájékoztató, amelyen beszámol a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság szakértői delegációja az elmúlt másfél hét budapesti tárgyalásainak eredményeiről, a legutolsó hitelrészlet felhasználásának tapasztalatairól és a kilátásokról.

A dollárral szembeni forintjegyzések ma reggel már tartósan a 180-as szint alatt mozognak 178.80-179.10 körül, míg a svájci frankkal szembeniek 177.50 körül járnak a bankközi piacon. 

forrás: portfolio.hu 

Kezd lendületbe jönni a forint!

2009. november 5. - csütörtök

A vártnak megfelelő amerikai munkaerőpiaci adat nyugtatta a befektetői aggodalmakat, az emelkedésbe kapcsolt vezető részvényindexek hatására pedig a forint is intenzíven erősödött. A hétfő délután indult esést mostanra teljesen ledolgozta a magyar fizetőeszköz az euróval szemben.

A várttal egyező amerikai foglalkoztatotti létszám csökkenésről szóló délutáni adat enyhítette az elmúlt két hét - részben kedvezőtlenebb makroadatok miatti - borongósabb befektetői aggodalmait.

A vezető európai, illetve határidős amerikai részvényindexek egyértelműen pozitív tartományba lendültek, a dollár a.4750-ről 1.48-ig gyengült az euróval szemben. A javuló külpiaci hangulat hatására a forint erősödésbe kapcsolt: az euróval szembeni jegyzések 277 közeléből 275.50 körülig süllyedtek délután negyed négyre a bankközi piacon. Ez azt jelenti, hogy a hétfőn délután indult jelentős forintgyengülést mostanra teljesen ledolgozta a magyar fizetőeszköz.

A dollárral szembeni forintjegyzések 186.20 közelébe, míg a svájci frankkal szembeniek 182.40 körülre süllyedtek a délután második felére.

forrás: portfolio.hu

Idei csúcsára erősödött a forint

2009. október 21. - szerda

Az euró ára 263 forint alatt is járt reggel, és még mindig 264 forint alatt van. A svájci frank árfolyama 175 forint alá süllyedt a devizapiacokon. Mindez két nappal azután történik, hogy a jegybank folytatta a negyedik hónapja tartó kamatvágási sorozatát, és 7 százalékra nyeste az alapkamatot.

Bár a nemzetközi befektetői hangulat nem kimondottan pozitív, a forint ma reggel mégis újabb csúcsra ugrott – írja a Portfolio.hu. Az euró ára 262,5 forint körüli szintre csúszott, ami egyértelműen az idei csúcsnak számít. A cseh koronánál is látszott ma reggel egy kisebb ugrás, igaz az egy mérsékelt keddi gyengülési hullámot követett.

Az euró a reggeli forintcsúcs után enyhén erősödni kezdett, ám ára jelenleg is 264 forint alatt van, az utolsó kötés 263,57 forinton született. Hasonlóan mozog a forint a többi devizával szemben is: a svájci frank jelenleg 174,51 forinton van, de nemrégiben még 173,6 forint alatt járt az árfolyama. A dollárral a legutolsó kötés 176,19 forinton született, de korábban 175,6 forint körüli szintre is zuhant az ára.

A nemzetközi befektetői hangulat vegyes jeleket mutat: a tegnapi fél százalékos amerikai tőzsdezárást követően ma hajnalban vegyesen alakult az ázsiai börzék teljesítménye és bár Európa minimálisan pluszban készül nyitni, az amerikai határidős indexek “mínusz nullában” mozognak.

Bár fundamentálisan továbbra sincs alátámasztva, mégis erősödik a forint - írja reggeli devizapiaci kommentárjában Márvány Zsolt, a Commerzbank treasury sales vezetője. “Stop-loss ügyletek? Spekulatív próbálkozás? A globális felmelegedés miatti devizapiaci anomália? Egyelőre nincs magyarázat” – írja Márvány, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy a kilengés meglepően nagy kötésszám mellett történt ma reggel, és nem pedig a szokásos illikvid piacban történő játszadozás volt. Az elemző szerint kritikus határon táncol az árfolyam, a nemzetközi jó hangulat nagy úr, és tovább tolhatja az árfolyamot.

Az MTI azt emeli ki, hogy a nemzetközi befektetői hangulat egyértelműen pozitívvá vált, példaként említve, hogy az európai tőzsdék is emelkedéssel nyitottak szerdán, megközelítve idei éves rekordjaikat. A negyedéves vállalati eredménybeszámolók is erősítik a bizakodást. A nap folyamán további kedvező adatokat várnak például a Morgan Stanley és a Boeing cégektől.

Az erősödő optimizmus javítja a piac kockázatvállalási hajlandóságát, ami növeli a befektetők érdeklődését a magasabb hozamú deviza eszközök iránt, a nyersanyagtermelő országok devizái, a feltörekvő térségek, valamint az eurózónába törekvő devizák, így a forint és a zloty iránt is. A folyamat leginkább az euró/dollár árfolyam változásán tükröződik vissza, mivel a kockázatosabb eszközökbe irányított tőkét dollár befektetésekből szabadítják fel a legnagyobb tételekben – írja az MTI.

forrás: index.hu

Devizahitelesek, örvendezzünk együtt!

2009. október 20. - kedd

További monetáris lazítás nemcsak hogy esélyes, de biztos, és akár nagyobb lépésekben is bekövetkezhet, mint az eddigi 50 bázispontos ugrások - írja napi piaci kommentárjában Márvány Zsolt, a Commerzbank treasury sales vezetője, aki megemlíti, hogy örvendezhetünk együtt, miután a 176-os szint alá süllyedt a svájci frak árfolyama.

EUR/HUF (264,00 - 266,00): Az ötven bázispont nem szólt nagyot. Az azonban igen, hogy 75 és 100 bázispontos szavazat is volt a tegnapi kamatdöntés kapcsán. További monetáris lazítás tehát nemcsak hogy esélyes, de biztos, és akár nagyobb lépésekben is bekövetkezhet, mint az eddigi 50 bázispontos ugrások. A nemzetközi jó hangulat és ezek a szép magyar kilátások együttesen lehet, hogy beindítják a régi konvergencia verklit, melyben külföldi befektetőként, relatív gyenge forint és magas magyar állampapír hozamszint mellett érdemes “beszállni”, hiszen ha elegen beugranak, akkor a forint erősödése és a hozamok csökkenése öngerjesztővé válhat. Na persze ehhez előbb át kell törnünk az éves “alját”, a 263 környékét, de ahogy a 267 megadta magát néhány próba után, úgy a 263 is megadhatja - idővel. A tegnap is említett Nagy Nemzetközi Rossz megtörténtének hiányában az optimista hangulat egyelőre önfenntartónak látszik. Csak zárójelben jegyezzük meg, mert tényleg nem szeretnénk ünneprontók lenni, hogy a további dollárgyengülés nem igazán tesz jót az európai exportnak, és mivel a magyar export zöme európai célpontokba irányul, a kettőnek a jövőben lehet majd némi köze egymáshoz. A magyar belföldi fogyasztás-fellendülés pedig a mai béradatok (0,6% év/év alapú bruttó bérnövekedés - a reálbérbe belegondolni már nem is merünk) láttán egyelőre nem várható de ehhh, ki foglalkozik itt most makrogazdasági összefüggésekkel meg jövőbeni növekedési kilátásokkal? Elég legyen annyi, hogy jó a hangulat. Csökken a kamat.

EUR/USD (1,4950 - 1,4990): Vajon az 1,50-ről visszapattan az árfolyam? Vagy tovább száguld az 1,5225-ös következő megállóig? A jó hangulat egyelőre nem tesz jót a dollárnak, és technikai elemző kollégáink a következő hetek/hónapok viszonylatában akár 1,5245-ös szintig tartó elmozdulást is elképzelhetőnek tartanak.

CHF/HUF (174,00 - 176,00): Tovább erősödő forint és nagyjából szinten maradó frank, vagyis 175 alá csusszanó frank-forint reláció a mai reggel termése. Örvendezzünk együtt a hangulat nemzetközi javulásának, halleluja.

forrás: portfolio.hu

Észbe kapott a Merrill - brutálisan erős forintot jósol

2009. július 30. - csütörtök

A Merrill Lynch elemzői is elérkezettnek látták az időt arra, hogy felülvizsgálják a régiós devizákra (többek között a forintra) vonatkozó, eddig igencsak borús előrejelzéseiket. A bank szakértői az idei év hátralévő részében dollár- és jengyengülést vetítenek előre (a részvénypiacok látványos javulására való tekintettel), amiből a feltörekvő piaci devizák is profitálhatnak. Ennek eredményeképp meglátásuk szerint a forint év végére a 250-es szintig erősödhet és 2010 első félévében is kitarthat a lendület.

Jelentősen módosította devizapiaci előrejelzéseit a Merrill Lynch legfrissebb heti jelentésében. A bank elemzői a magyarázó tényezőként a kockázatéhségben bekövetkező látványos javulást említik meg. Meglátásuk szerint év végére tovább gyengülhet a dollár az euróval szemben és a japán jen is leértékelődésre van ítélve.

Ezzel párhuzamosan alaposan felülvizsgálták a feltörekvő piaci devizákra vonatkozó prognózisukat, így jelentősen javították a régiós devizák kilátásait. A Merrill elemzői úgy vélik, hogy az EMEA régió kedvező helyzetben van ahhoz, hogy profitáljon a dollár gyengüléséből, ezért meglátásuk szerint van még tere további felértékelődésnek a térségben.

A bank szakértői szerint a legtöbb potenciál a kelet-európai régió fizetőeszközeiben rejlik, mivel - indoklásuk szerint - ezen devizák árfolyama messze van még a válság előtti szintektől. A Merrill Lynch elemzői kiemelik, hogy a forint és a zloty kimondottan jól teljesíthetnek ilyen körülmények között. Legfrissebb anyagukban a következő másfél éves időtávon 40-50 forinttal hozták lejjebb az EUR/HUF kurzusára vonatkozó előrejelzésüket, mint a korábbi elemzéseikben. A forint árfolyama év végére a 250-es szintre süllyedhet legfrissebb elemzésük szerint, korábban 315-ös szintet vetítettek előre.

2010-ben tovább folytatódhat a kockázatos eszközök felértékelődése, így a forint a következő év második félévére egészen a 235-ös szintig gyarapodhat.

forrás: portfolio.hu

Jöhet a 255 forintos euró?

2009. július 29. - szerda

A Société Générale legújabb piacelemzése szerint az euró/forint árfolyama akár 255-ig is csökkenhet a közeljövőben.

A Bloomberg által nyilvánosságra hozott, üzletfeleknek eljuttatott figyelmeztetés szerint a forint tovább erősödhet az euróval szemben, akár 255-ig is a közeljövőben. A SocGen szakértői úgy vélik, a Magyarországgal szembeni bizalom növekedése a deviza megítélésén is javíthat.

A SocGennél úgy vélik, 2012-13-ban csatlakozhatunk az ERm-II-es övezethez, majd ezt követően 2014-15-ben az eurózónához is.

forrás: napi.hu

Jót tehet a forintnak, ha oxigént ad az MNB (Societe Generale)

2009. július 15. - szerda

Alaptalan az az aggodalom, hogy ha kamatot csökkent a Magyar Nemzeti Bank, akkor az a forint gyengülését hozhatja - hangsúlyozzák ma reggeli feltörekvő piaci összefoglalójukban a Societe Generale londoni elemzői. Emlékeztetnek: több országban is pozitív piaci következményekkel járt az, amikor az adott ország jegybankja “oxigént adott” a gazdaságnak a kamatcsökkentésekkel.

Societe Generale szakértői szerint az infláció júliustól adóváltozások miatt bekövetkező ugrása csak átmeneti jelenség lesz, nem fognak az inflációs várakozások, illetve maga az infláció magasabb szinten beragadni a súlyos recesszió miatt, így nyitva áll az ajtó a jegybanki kamatcsökkentések előtt. A bank arra számít, hogy az MNB júliusban “nagy valószínűséggel” 50 bázispontos ütemben kamatot csökkent (9.00%-ra), melyet a globális kockázati étvágy alakulása függvényében további akár 100 bázispontos monetáris enyhítés is követhet még idén.

Az elinduló kamatcsökkentési sorozat nem a forint gyengülését, épp ellenkezőleg annak erősödését hozhatja, így díjazhatja a piac az “oxigén adását” a gazdaságnak - érvelnek az SG elemzői, akik arra számítanak, hogy a forint árfolyama a 265-os erős támasz szint felé haladhat tovább az euróval szemben.

forrás: portfolio.hu

Belevettek a forintba - mi történt?

2009. május 15. - péntek

Pozitívan nyilatkozott a globális gazdasági válság végével kapcsolatban ma két nagy nemzetközi pénzügyi szervezet elnöke is, miközben a ma délután megjelent amerikai makroadatok a várttal lényegében összhangban továbbra is a kilábalás biztató jeleit tükrözik. Mindennek eredőjeként a kora délután még 290 közelében járó euróárfolyam délután 4 órára 286-ig süllyedt, közben a lengyel zloty is intenzíven erősödött. A cseh korona mérsékelt kilengést mutatott, miközben a dél-afrikai rand és a török líra még mínuszban jár tegnap estéhez képest a dollárral szemben.

A tegnap délelőtti intenzív forintgyengülés jó része estére elmúlt, ma délelőtt azonban újabb forintgyengülési hullám bontakozott ki: az euróval szembeni jegyzések a reggeli 287 körülről 289.50 körülig emelkedtek kora délutánra. A vártnál nagyobb zuhanást jelző cseh, szlovák és román GDP-adatok rányomták bélyegüket az egész régió devizapiaci megítélésére a délelőtti órákban.

forrás: portfolio.hu