Hitel Blog - Aktualis Hitelek . hu

info: 06-30-837-7671

Hozzászólások Címkével ‘HUF’

6%-nál állhat le tavasszal az MNB a kamatvágásokkal

2009. október 29. - csütörtök

Idén év végére 6.5%-ra, jövő év első felére 6%-ra csökkenheti az alapkamatot a jelenlegi 7%-ról a Magyar Nemzeti Bank, majd 2010 során további kamatvágást már nem hajt végre elkerülendő a forint nagyobb gyengülését - ez a piaci konszenzus adódott a Bloomberg negyedéves elemzői felmérésében.

A hírügynökség körkérdése szerint tehát 6% lehet az a kamatszint, ami alatt már a túlzottan beszűkülő forint kockázati prémium a fizetőeszköz gyengülésének kockázatát megemelné.

A friss elemzői konszenzus (a Reuters felméréséhez hasonlóan) továbbra is azt mutatja, hogy a piac hisz a kormánynak, miszerint tartani lehet mind az idei (a GDP arányában 3.9%-os), mind a jövő évi (3.8%-os) államháztartási deficitcélt. 2011-ben 3.1%-ra mérséklődhet a deficit az egy negyedévvel ezelőtti felmérésben adódott 3.2%-kal szemben. A konszenzus tehát egyelőre nem kalkulál annak kockázatával, hogy hatalomra kerülése után a Fidesz újratárgyalná a nemzetközi hitelszervezetekkel a megállapodást és adott esetben magasabb hiánycélt igyekezne elérni a nagyobb mozgásterű gazdasági élénkítés érdekében.

A Bloomberg felmérése szerint idén éves átlagban 4.4%-os, míg jövőre 4%-os lesz az infláció, amely 2011-ben 3%-ra, a közép távú jegybanki inflációs céllal összhangban lévő szintre mérséklődik. Idén a magyar gazdaság visszaesése a konszenzus szerint 6.3%-os lehet, amelyet jövőre stagnálás, majd 2011-ben 2.6%-os növekedés követhet, szemben a jegybank 3.4%-os legutóbbi előrejelzésével.

forrás: portfolio.hu

Devizahitelesek, örvendezzünk együtt!

2009. október 20. - kedd

További monetáris lazítás nemcsak hogy esélyes, de biztos, és akár nagyobb lépésekben is bekövetkezhet, mint az eddigi 50 bázispontos ugrások - írja napi piaci kommentárjában Márvány Zsolt, a Commerzbank treasury sales vezetője, aki megemlíti, hogy örvendezhetünk együtt, miután a 176-os szint alá süllyedt a svájci frak árfolyama.

EUR/HUF (264,00 - 266,00): Az ötven bázispont nem szólt nagyot. Az azonban igen, hogy 75 és 100 bázispontos szavazat is volt a tegnapi kamatdöntés kapcsán. További monetáris lazítás tehát nemcsak hogy esélyes, de biztos, és akár nagyobb lépésekben is bekövetkezhet, mint az eddigi 50 bázispontos ugrások. A nemzetközi jó hangulat és ezek a szép magyar kilátások együttesen lehet, hogy beindítják a régi konvergencia verklit, melyben külföldi befektetőként, relatív gyenge forint és magas magyar állampapír hozamszint mellett érdemes “beszállni”, hiszen ha elegen beugranak, akkor a forint erősödése és a hozamok csökkenése öngerjesztővé válhat. Na persze ehhez előbb át kell törnünk az éves “alját”, a 263 környékét, de ahogy a 267 megadta magát néhány próba után, úgy a 263 is megadhatja - idővel. A tegnap is említett Nagy Nemzetközi Rossz megtörténtének hiányában az optimista hangulat egyelőre önfenntartónak látszik. Csak zárójelben jegyezzük meg, mert tényleg nem szeretnénk ünneprontók lenni, hogy a további dollárgyengülés nem igazán tesz jót az európai exportnak, és mivel a magyar export zöme európai célpontokba irányul, a kettőnek a jövőben lehet majd némi köze egymáshoz. A magyar belföldi fogyasztás-fellendülés pedig a mai béradatok (0,6% év/év alapú bruttó bérnövekedés - a reálbérbe belegondolni már nem is merünk) láttán egyelőre nem várható de ehhh, ki foglalkozik itt most makrogazdasági összefüggésekkel meg jövőbeni növekedési kilátásokkal? Elég legyen annyi, hogy jó a hangulat. Csökken a kamat.

EUR/USD (1,4950 - 1,4990): Vajon az 1,50-ről visszapattan az árfolyam? Vagy tovább száguld az 1,5225-ös következő megállóig? A jó hangulat egyelőre nem tesz jót a dollárnak, és technikai elemző kollégáink a következő hetek/hónapok viszonylatában akár 1,5245-ös szintig tartó elmozdulást is elképzelhetőnek tartanak.

CHF/HUF (174,00 - 176,00): Tovább erősödő forint és nagyjából szinten maradó frank, vagyis 175 alá csusszanó frank-forint reláció a mai reggel termése. Örvendezzünk együtt a hangulat nemzetközi javulásának, halleluja.

forrás: portfolio.hu