IMF: vannak tartalékok a büdzsékockázatokra, nem lehet 7%-os a deficit
2010. január 21. - csütörtökTovábbra is elérhetőnek tartjuk az alapforgatókönyvünkben lefektetett idei 3.8%-os GDP-arányos államháztartási hiánycélt - jelezte egy mai bécsi konferencia keretében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) állandó magyarországi képviselője. Irina Ivascsenko a Reuters-nek hozzátette: ismertek és jelentősnek számítanak az idei évi államháztartási hiány tarthatóságára vonatkozó kockázatok, de hangsúlyozta, hogy ezekre a kockázatokra a költségvetésbe beépített tartalékok kellő fedezetet nyújtanak.
Ivascsenko jelzése szerint a magyar gazdaság továbbra is ki van téve a nemzetközi befektetői hangulat ingadozásának, de hozzátette, hogy a javuló hangulat lehetőséget adhat a további óvatos jegybanki kamatcsökkentésekre Magyarországon.
A Dow Jones tudósítása szerint Ivaschenko azt is hangsúlyozta: az IMF nem tolerálna egy (az uniós módszertan szerint számított) 7%-os GDP-arányos idei államháztartási hiányt, akármilyen módon is jönne az ki (pl. az állami vállalatok adósságátvállalásával).
Az IMF illetékese ezt az erős elutasítást azzal indokolta, hogy szükség van a piaci bizalom megőrzésére, illetve a mostani kormány által nyújtott erős költségvetési fegyelem folytatására. Ha ez lazulna, akkor nem teljesülne az a mostani előrejelzés, hogy jövőre már süllyedésnek indulna a magyar államadósság GDP-arányos mértéke, holott az befektetői szempontból (illetve a majdani euróbevezetés szempontjából is) fontos lenne.
Ivaschenko a hírügynökségnek kétszer is jelezte, hogy bármikor készek tárgyalni a Fidesszel a gazdaságpolitikai kérdésekről és nyitottak arra is, hogy a meglévő hitelmegállapodásról folytassanak egyeztetéseket.

